Idén a Mikulás iskolánk kollégiumába is ellátogatott, és nem csak szaloncukrot, de téli hangulatot is csempészett az épületbe. A délutáni Mikulás Ünnepséget azonban rengeteg készülődés előzte meg: a kollégium auláját - az erre vállalkozó csoport által készített - hópelyhek és papír hóemberek díszítették. A diákönkormányzat pedig gondoskodott előzetes feladatokról is. Minden csoportnak az alkalomhoz illő legkreatívabb módon beállított csoportképpel; valamint saját kezűleg sütött karácsonyi mézeskaláccsal kellett előállnia még az esemény előtt. Ezeket a DÖK vezetősége, majd maguk a csoportok pontozták.
A "Mikulást" iskolánk 4 tanulója szórakoztatta páros tánccal. Ezt követően csokoládé vadászat vette kezdetét, közben pedig a tanulók megkapták az őket megillető édességet a Télapótól. A diákság közös énekléssel búcsúztatta az öreg szakállast, a verseny eredményhirdetése után pedig disco várt a kicsikre és nagyokra.