Manapság egyre kevesebb régi frázist használunk, ezáltal nyelvünk elveszti azt a különleges képességét, hogy átvitt értelemben fejezze ki gondolatainkat. Maradnak a közhelyek, a szarkazmus. A „Mi fán terem?” elnevezésű verseny fő célja a szólások, közmondások alapos megismertetése a fiatalsággal, valamint azok alkalmazása a mindennapi beszédünkben is.
Csapatunk idén már második alkalommal mérettette meg magát a „Mi fán terem?” országos nyelvtan csapatversenyén, a 9-12.-es kategóriában. A tavalyi évben a Forgó Judit, Kesztyűs Viktória, Kis Kinga, Kiss Adrienn csapat 2., idén a Kesztyűs Viktória (10.e), Kis Kinga(11.a), Kiss Adrienn (11.a) csapat 3. helyezést ért el. A verseny témája és a feladatok két év alatt nem sokban változtak, ennek ellenére mi töretlen lelkesedéssel vágtunk neki megoldásuknak. A verseny három feladatból állt, mely egy tesztlapot, egy egyéni és egy projektmunkát tartalmazott. A tavalyi évben „képverset” kellett alkotnunk, idén pedig egy szórólapot készítettünk a környezetvédelemről szólások és közmondások felhasználásával. Az egyéni feladat két fogalmazás írása volt, melyeknek kötődniük kellett a megadott közmondásokhoz és az aktuális hírekhez, közéleti problémákhoz egyaránt.
A kemény munka meghozta gyümölcsét, és idén év eléjén megkaptuk az ajándékcsomagokat, melyek egy névre szóló oklevelet, könyvet és csokoládét tartalmaztak. Reméljük ebben az évben is lesz lehetőségünk indulni ezen a szórakoztató versenyen.
Kesztyűs Viktória, Kis Kinga