Csépányi István, 11.c osztályos tanuló az Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) válogatóversenyén fizikából a 1. helyezést érte el. Így kijutott a diákolimpiára, amelyet májusban rendeznek meg Szlovéniában, Ljubljanában. A versenyen Magyarországot két, háromfős csapat képviseli. Mindegyik csapatban van egy biológus, egy fizikus, és egy kémikus diák.
Felkészítő tanár: Szabó Miklós.
Minden EU-s ország 2-2 csapattal vehet részt a versenyen. A háromfős csapatok egy-egy fizika-kémia- és biológia "szakértőből állnak, akik közösen oldják meg a kitűzött komplex természettudományos ismereteket igényelő feladatokat. Magyarország 2009 óta vesz részt a hagyományosan egyhetes versenyen.
A 2017-es EUSÓ-ról az alábbiakban olvashatják István beszámolóját.
Május 7-én, vasárnap reggel 10 órakor indult a repülőnk Koppenhágába, ahová délre meg is érkeztünk. Aznap még nem voltak programok, ezért a szállás elfoglalása után tettünk egy sétát a városban.
Másnap reggel volt a megnyitó ünnepség, ami után hajókázáson vettünk részt Koppenhága folyóin. Ezután megnéztük a város nevezetességeit.
A harmadik napon került sor az első feladat megoldására. Minden országból kettő, 3 fős csapat indult, ezért amíg az egyik csapat a feladaton dolgozott, addig a másik csapat a koppenhágai állatkertet látogatta meg, aztán fordítva. Én a másodikként mérő csapat tagja voltam. A mérési feladat során a feladatok témája a jég volt. Ezzel kapcsolatos különböző méréseket, számításokat kellett végezni. Az országok csapatai 3 főből álltak: egy biológusból, egy kémikusból és egy fizikusból. Ez utóbbi voltam én. Ebben a feladatban a 3 tudományág eléggé el volt különítve, nem igényelt nagy csapatmunkát, inkább az egyéni problémamegoldásé volt a főszerep. Ezt elég jól el is végeztük, szinte mindennel készen lettünk, és viszonylag pontos eredményeink születtek.
A negyedik nap egy vikingmúzeumot látogattunk meg, ahol csapatokban (a csapatok 6-8 különböző nemzetiségű diákból álltak) érdekes tevékenységeken vettünk részt. Építettünk hajót játékokon vettünk részt, eveztünk, és egy kiállítást is megnézhettünk. Még ezen a napon sor került a második, egyben utolsó feladatra is. Ugyanúgy, mint az elsőnél, a két csapat itt is felváltva dolgozott. Én itt először mértem, aztán az egyetemen, ahol a feladat megoldása is zajlott, előadásokon vettem részt. A második feladat jóval nehezebb volt az elsőnél, itt a fény hullámhosszával kapcsolatos méréseket kellett végeznünk, ami sok csapatmunkát igényelt, és a végére kicsit kifutottunk az időből.
Az ötödik nap, pénteken, délelőtt szabad program volt, délután pedig vidámparkba mentünk, ahol érdekes kísérleteket végezhettünk, és jól szórakoztunk.
Szombaton került sor az eredményhirdetésre, az 50 csapat közül a mi csapatunk a 7., a másik csapat 1. helyezést ért el. Nagyon örültünk neki, és másnap boldogan utaztunk haza.
Nagyon nagy élmény, és talán még nagyobb megtiszteltetés volt, hogy hazánkat képviselhettem ezen a versenyen. Köszönöm, hogy eljuthattam ide, külön köszönöm felkészítő tanáromnak, Szabó Miklós tanár úrnak, aki mindezt lehetővé tette a számomra.
http://old.szilagyi-eger.hu/3/index.php/akikre-buszkek-vagyunk/tanulmanyi-versenyek/450-euso#sigFreeId54b782028d