Csángóföldi tanulmányút – Hagyományőrzés Gyimesben és Moldvában

Az idei év augusztusában, immáron 10. e osztályosokként kezdtük meg a várva várt erdélyi utunkat. 16-án, kedd este érkeztünk meg a kollégiumba, hiszen másnap hajnali fél ötkor kezdetét is vette a hosszú és fárasztó buszút. Csak egy pár rövid megállót tartottunk néhány benzinkútnál, majd körülbelül este hét és nyolc között érkeztünk meg a szálláshelyeinkre. Gyimesközéplok végében, a vasútvonalat meghaladva, közvetlenül balra nyílik egy hosszanti völgy, ez a hidegség völgye. Útközben megtekintettük a tavaly 160 éves a gyimesközéploki Mária Magdolna-templomot,majd egy bájos kis faluban, Hidegségpatakában szálltunk meg, fent a Gyimesbükkben.

Magyar családoknál szállásoltak el minket. Mind, egytől-egyik csupa szív, jó kedélyű, ízes beszédű emberek, akik nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. Bár nagyon fáradtak voltunk, mégis kellemesen telt az este. Pihentünk, megvacsoráztunk, ismerkedtünk a vendéglátóinkkal.

Másnap reggel nyolc óra körül ismét buszra szálltunk, de csak egy rövid ideig, majd aztán gyalog tettük meg az út hátralévő részét a Jávárdi Pataki Vízesésig, ahol egyéni és csoportképeket is készítettünk. Ezután Moldvába kirándultunk. Pusztinára mentünk, ahol Nyisztor Tinka tartott nekünk néprajzi előadást egy múzeumnak is beillő népháznál. Ő az első moldvai csángó, aki anyanyelvén tanulva doktori címet szerzett – a csángó étkezésről és étkekről írta disszertációját. Hatalmas gasztronómiai élményt nyújtott számunkra, a hagyományos receptek alapján készített ebéd, a híres moldvai savanyú levessel és a csángó galuskával, vagyis szőlőlevélbe tekert tőtikével, amit kenyérrel, illetve tejföllel fogyasztottunk. A szabadtéri ebéd után a helyi Magyar Házban hagyományőrző előadást mutatott be Nyisztor Ilona Magyar Örökség- díjas énekesnő és a híres Pusztinai Hagyományőrző Csoport tartott nekünk egy vidám, szórakoztató műsort, tele népdalokkal, vallási énekekkel, archaikus imákkal, mesékkel és népi tréfákkal, sőt még lehetőségünk adódott arra is, hogy népi énekeket tanuljunk. Késő délután megláttunk egy ortodox templomot, mielőtt hazatértünk volna a Gyimesekbe, ahol finom vacsorát kaptunk, és ezúttal is, habár elég fáradtan, de újabb élményekkel gazdagodva dőltünk ágynak.

A harmadik napon is verőfényes napsütésben indultunk útnak. Gyimesfelsőlokra a „sziklára épített” Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumhoz és a Szent András apostol templomhoz mentünk, majd sétát tettünk Görbepatakán, ahol megtekintettük a híres Bagolyvár sziklákat és a vasúti viaduktokat. Kürtöskalácsos ebédünk után lovas szekerekre pattantunk, és végigdöcögtünk Borospataka skanzen faluban és felső részében a régi és helyreállított csángó házak között. A kocsik egész a szállásig vittek minket, ám itt nem ér véget az aznapi kalandunk, ugyanis néhány óra múlva egy péntek esti Csángó népi mulatóprogram keretei között alkalmunk adódott megismerni a gyimesi népzenét, és néptáncbemutatót látni népviseletbe öltözött zenészek és táncosok részvételével. Sőt, hova tovább, még mi is beállhattunk egy kis táncra, hogy lemozogjuk a bogrács-gulyás vacsorát, amit ott helyben, a Csíki-hegyekben, Csíkszereda-Gyimesbükk közötti országúton, Hidegség településen található Csángó Panzióban kaptunk. A csodálatos szép tájon elhelyezkedõ panzió kellemes környezettel, kényelemmel fogadta az oda látogató turistákat. Egészen este tíz óráig mulattattak minket, utána viszont elindultunk „hazafelé”.

Erdélyi utunk fénypontja, az Ezeréves határ meglátogatása másnap ígérkezett el. Kontumácban láttuk az első gyimesi templomot, a Nagyboldogasszony templomot és híres világháborús emlékműveket, végigsétáltunk a kopjafák között, majd át a szomszédos dombra, ahol megtekintettük a régi határon álló, gyönyörűen felújított 30. számú Vasúti őrházat majd a Gyimesi-szoros őrző Rákóczi várhoz túráztunk fel. Miután megebédeltünk a Gyimesi Falatozóban, délutáni körsétát tettünk a Gyimesbükkön: Antalné Tankó Mária Csángó Tájházát is megnézünk, aki igazán hosszú és lebilincselő előadást tartott nekünk a csángók életéről, használati tárgyairól, részletes bemutatót tartott a tojásfestés fortélyairól, valóban minden tudását átadta a csapatnak, talán az ő bemutatója keltette a föl legnagyobb érdeklődést egész erdélyi utunk során. Olyan rövidke utat kellette megtennünk, a Pfaff Ferenc tervezte hatalmas gyimesi vasútállomásig, hogy szinte alig akartunk buszra szállni, hiszen alaposan megedződtünk már gyalogtúra terén, ott, a Gyimesek között. A Dani Gergely építette Úr napja templomban pihentünk meg, miközben idegenvezetőnktől végighallgattuk az épület történetét a kezdetektől egészen mostanáig, és napnyugtakor mindenki visszatért a szálláshelyére.

Egy szempillantás alatt elröppent az a néhány nap, amit a Gyimesi csángók szeretetteljes körében élveztünk. Tudtuk, hosszú út vár ránk, de valahogy a hazafelé mégiscsak rövidebbnek tetszett. Az utazás rövid megállók közepette Székelyudvarhelyen és Nagyváradon keresztül zajlott, hanem előtte még délelőtt ellátogattunk Berethalomra, hogy láthassuk az egykoron szász evangélikus püspökség székhelyét, az Unesco világörökségi festői fekvésű erődtemplomot a csodálatos szárnyas oltárral. Körösfőn is megálltunk egy kirakodóvásárban, elkölteni a maradék pénzünket, egy-két emléktárgyat, ajándékot vásároltunk magunknak, rokonainknak, barátainknak.

S bár utunk során rengeteg csodálatos és segítőkész emberrel találkoztunk semmi sem valósulhatott volna meg Antal Andrea osztályfőnökünk nélkül, akik most is, mint mindig kiváló precizitással szervezett meg minden egyes napot, a programokat, az utazást, a szálláshelyeket. Négy napos Csángóföldi utunk során, mindenekelőtt meg kell említenem a két buszsofőrünket, akik mellett egész végig biztonságban érezhettük magunkat, bármennyire is rázós és keskeny utakon és éles kanyarokon kellett célba érnünk. A felügyelő tanárok között természetesen velünk tartott Hák Jánosné „Gabi néni” kollégiumi nevelőtanárnőnk, illetve Forgács Attila tanár úr is.

Néhány helyen kaptunk csak külön tájékoztatást, - megtudhattunk például, hogy a Gyimes elnevezés valójában az ott élő gímszarvasok nevéből származik, és hogy Csángóföld sem véletlenül „csángó”, hiszen az ott élő magyarok valójában „elcsángtak” erről a területről - , mert szinte az egész kirándulásunk során Király Csaba idegenvezetőnk volt az, aki végig hasznos információkkal látott el minket Erdélyről, az ott maradt magyarságról. Népi szokásokat, mondákat, történeteket mesélt, kitűnően beszélte a román nyelvet, ha kellett akkor tolmácsolt is, és egészen pontos helyismerettel rendelkezett, olyannyira, hogy még a hosszadalmas busz utak során is rengeteg információval látott el minket a hangosbemondón keresztül. Mindannyian őszintén reméljük, hogy reményeink szerint, mikor 2 év múlva ismét a keleti határon túlra látogatunk, újból ő kalauzolhat el minket Erdély, s az ott maradt magyarság csodálatos és lehengerlő világába.

Dernei Titanilla, 10.e osztály