Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása 8. évfolyamos tanulók számára az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2017/2018. tanév rendjéről szóló 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján pályázatot hirdet helyi (települési és megyei) önkormányzatok és nemzetiségi önkormányzatok számára a településükön − elsősorban kistelepülésen, tanyán vagy nagyobb település külterületén, leromlott lakóterületein − lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező, tehetséges, nyolcadik évfolyamos tanulóinak az Arany János Tehetséggondozó Programban való
részvételre.
A program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását.
A programban részt vevő intézmények/intézménypárok (középiskolák és kollégiumok) közül hármat lehet megjelölni, melyek közül a tanulók elsősorban a lakóhely szerinti megye intézményébe nyerhetnek felvételt.
A pályázónak külön jelentkezési lap benyújtásával egyénileg kell jelentkezniük a központi írásbeli vizsgára 2017. december 8-áig. A központi írásbeli felvételi vizsga jelentkezési lapja 2017. november 15-étől lesz elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu). A jelentkezési lapot abba az intézménybe kell benyújtani, amely intézménybe a tanuló az Arany János Tehetséggondozó Program keretében a felvételét kéri.
A pályázatot legkésőbb 2017. december 12-éig (a postára adást igazoló bélyegző dátuma) − postai úton − a települési önkormányzat juttatja el az első helyen kiválasztott középiskola címére.
Kérjük, hogy a borítékra írják rá: " Arany János Tehetséggondozó Program".
A határidőn túl érkezett vagy formailag hibás pályázatokat az intézmény nem értékeli.
A pályázat eredményéről 2018. február 9-éig a középiskola tájékoztatja a jelentkezőket.
Kérjük töltse le és olvassa el a teljes pályázati kiírást!