A 12.e osztály már augusztus 20-án a kollégiumban töltötte az éjszakát, ugyanis másnap hajnalban útra keltünk, hogy így együtt immáron második alkalommal látogathassunk el Erdélybe, és egyben az utolsó nagyobb kirándulásunkra. Míg tavalyelőtt a Gyimes szépségeit fedezhettük fel, idén a hétnapos tanulmányutunkon Máramaros tájegységtől Székelyföldön keresztül a Partium területéig kalauzolt bennünket Király Csaba, már ismerős helyi idegenvezetőnk.

Az első napunk jelentős része utazással és Nagybánya felfedezésével telt. Estefelé érkeztünk meg Koltóra, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia romantikus kis falujába. Meglátogattuk a koltói Teleki-kastélyt. Teleki Sándor gróf vendégeként Petőfi háromszor járt Koltón, s egy ilyen látogatása során töltötte el ott feleségével a mézesheteket. Ez időben 28 verset írt a híres somfa alatti kőasztalnál üldögélve, kémlelve a mesés tájat…
Másnap felvonó vitt föl bennünket Radnai havasokban kb. 1380 méter magasra, onnan még egy félórás séta után tekinthettük meg Erdély egyik legmagasabb, ha nem is a legmagasabb vízesését, a 80-100 méter magas Lóhavasi vízesést a Nagy-Pietrosz csúcs közelében. Legtöbben fel is kapaszkodtunk a vízesés mellé, hogy közelebbről láthassuk a hatalmas zuhatagot. Onnan gyalog ereszkedtünk le a völgybe. Megdöbbentő volt látni, hogy a hegyről lecsorduló patakokat egy kis furfanggal a helyiek mosógépként használták.
Késő este érkeztünk meg Zetelakára, a következő szálláshelyünkre. 3 napot töltöttünk Székelyföldön, melynek legérdekesebb pontjai közé tartozott a Gyilkos-tó, Fazekas Eszter, a gyergyói meseszép lány legendájával. Megkoszorúztuk a „mádéfalvi veszedelem” székely áldozatainak emlékművét, és Nyergestetőn a „magyar Thermopülai” önfeláldozó hőseinek emlékművét is. Miután a Szent Anna-tó legendáját is megismertük, a kirándulás egyik
elviccelt jóslataként, mindenki nagy döbbenetére – és örömére - fürdőző barnamedvéket láttunk a tóban. De az anyamedve szégyenlősen hamar odébbállt a bocsaival. Hargita megye egyik legnagyobb természeti értéke a Mohos-tőzegláp, ahol valódi húsevő növényekkel találkoztunk, többek közt a kerek levelű harmatfűvel. Vagy ahol olyan hallucinogén füvet is nézhettünk volna fekete áfonyának, mint a mámorka.
Nem kisebb személyek szülőházában tettük tiszteletünket, mint Benedek Elek, „a nagy mesemondó”, vagy Tamási Áron. A magyarlónai Bálint Gazda Vendégházában töltöttük az utolsó két éjszakát. Az Erdélyi-medencében izgalmas terepen túráztunk a Tordai-hasadék sziklás vidékén, ahonnan a szemfülesek Szent László pénzével a zsebükben térhettek haza. Megismerhettük a csillogó gyöngyökkel kirakott, pompás kalotaszentkirályi népviselet részleteit. A tordai sóbánya meglátogatása személy szerint az egyik kedvenc programom volt, a levegő könnyedsége miatt és a hatalmas ragyogó sófalak láttán, de a szédületesen sok turista áradata igen zsúfolt kavalkáddá tette az izgalmas programot.
És még folytathatnám a sort Marosvásárhellyel, Nagyváraddal, Énlakával, Torockóval és így tovább.
Egész erdélyi utunk alatt engem a festői tájak, a hatalmas fenyőerdők fogtak meg a leginkább. Nagyon finomakat ettünk, többek között házilag készített puliszkát és hájas süteményt. Két évvel ezelőtt még nem igazán foglalkoztam ezzel, de idén nem tudtam nem észrevenni, hogy már rengeteg kilométert megtettünk, de még mindig szinte alig hallunk román szót. A busz ablakán kipillantva minden kisbolt neve elsődlegesen magyarul volt feltüntetve. És ahol megfordultunk, mindenhol testvérekként fogadtak bennünket. Időnként emlékeztetnem kellett magam, hogy nem otthon vagyunk, mert sokszor olyan volt, mintha el sem hagytuk volna a magyar határt.

(Dernei Titanilla)