Erzsébet-nap – egy végzős szemével
Idén, már 61. éve, hogy iskolánk a Szilágyi Erzsébet nevet viseli. A végzős évfolyam nevében mondhatom, hogy az idei Erzsébet-nap más volt, hisz számunkra ez volt az utolsó, mégis erre – legalábbis ennek estéjére – készültünk a legjobban.
A napot Szilágyi Erzsébet mellszobrának ünnepélyes megkoszorúzásával kezdtük, melyre idén is elfogadta meghívásunkat Ballagó Zoltán, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatója, valamint Finta István, iskolánk címzetes igazgatója.
Kedves Versenyzők!
Minden 2. fordulóba jutott diáknak gratulálunk az eredményéhez. Az előző évek hagyományainak megfelelően a kimagasló eredményt elért tanulókat jutalmazni is szeretnénk.
Sok szeretettel meghívjuk az alábbi versenyzőket, szüleiket és felkészítő tanáraikat 2015. november 27-én, pénteken 14:00-tól tartandó díjátadó ünnepségünkre.
Erzsébet-napi jutalmak
Az Erzsébet-napon adták át a tavalyi tanév eredményei alapján a Szilágyis Alapítvány díjait. A következő tanulók részesültek jutalomban:
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium által 8. osztályosok számára meghirdetett angol nyelv tantárgyi verseny második fordulójában legjobb teljesítményt nyújtott tanulók névsora:
Tisztelt Szülők!
2015.11.26-án csütörtökön 16.30-tól fogadó órát tartunk. Ezúton tájékoztatjuk a szülőket, hogy az e-naplón keresztül előzetesen bejelentkezhetnek a szaktanárokhoz.
Szeretettel várjuk Önöket.
Az Iskolavezetés és a tanári kar
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium által 8. osztályosok számára meghirdetett Bolyai János Matematika Tehetségkutató Verseny második fordulójában legjobb teljesítményt nyújtott tanulók névsora:
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Bethlen Gábor Történelemversenyén a legjobb eredményt elérő nyolcadikos diákok névsora:
A Müller Ferenc Kémiaverseny díjazott tanulói
2015/16
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium által 8. osztályosok számára meghirdetett magyar nyelv és irodalom tantárgyi verseny második fordulójában legjobb teljesítményt nyújtott tanulók névsora:
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium által 8. osztályosok számára meghirdetett Jedlik Ányos fizika tantárgyi verseny második fordulójában legjobb teljesítményt nyújtott tanulók névsora:
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium által 8. osztályosok számára meghirdetett Szent-Györgyi Albert Biológia Tehetségkutató Verseny második fordulójában legjobb teljesítményt nyújtott tanulók névsora:
A magyar nyelv napja
2011-ben az országgyűlés döntést hozott arról, hogy november 13-a magyar nyelv napja legyen. Azért ezt a napot választották, mert 1844-ben ezen a napon fogadták el a magyar nyelv hivatalossá tételéről szóló törvényt.