A 15 éves az Arany János Tehetséggondozó Program jubileumi ünnepe a Szilágyiban
Idén ünnepeli 15. születésnapját az AJTP, a Szilágyiban november 15-én került sor a programhoz méltó ünnepély megrendezésére. Az ünnepély megnyitásáról hárman is gondoskodtak: Ballagó Zoltán tankerületi igazgató úr, Gönczi Sándor úr, iskolánk igazgatója, valamint Veres Pál úr, az AJTP Intézményei Egyesületének elnöke, az Arany János Tehetséggondozó Program egyik “alapító atyja”.
Egy különleges kirándulás a 9. AJTP-ben
2015. november 12.
Hogy miért is volt különleges?
Kedves nyolcadikos diákok!
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium meghív Titeket nyílt napjára, amelyen bepillantást nyerhettek a gimnázium mindennapi életébe, órákat látogathattok, tájékoztatást kaptok a felvételi eljárásról és a 2016/17-es tanévben induló képzéseinkről, amelyek a következők:
Highlander Kupa 2015
Rusztam Kaszimdzsanov korábbi világbajnok üzbég nagymester nyerte meg a Highlander-kupát és a győzelemért járó hatmillió forintot a Várkert Bazárban szombaton megtartott első világsakkfesztiválon, amelynek ötletgazdája és főszervezője Polgár Judit.
2015. október 16-18. között Sátoraljaújhelyen rendezték az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntőjét.
A díjakat Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke adta át. A következő eredmények születtek:
Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!
2016. július 4. és 8. között (5 nap, 4 éj) kirándulást szervezünk Dublinba, Írország fővárosába. Dubh Linn ír szó jelentése „fekete víz” és először a vikingek építettek várost a Liffey folyó torkolatánál. Maguk az írek nem ezt a szót használják fővárosukra, hanem Baile Átha Cliath-nak nevezik, ami annyit tesz: „Település a rőzsefonattal megerősített gázlónál.”
Ennyire egyszerű.
Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium által 8. osztályosok számára meghirdetett informatika tantárgyi verseny második, gyakorlati fordulójában legjobb teljesítményt nyújtott tanulók névsora:
Online Demokrácia Activity – Első az egyenlők között
Iskolánk csapata Első az egyenlők között néven egyedüliként képviseli Egert és egész Heves megyét egy nemzetközi társadalomismereti versenyen.
Biológia témakörök 8. osztályosoknak szóbeli felvételire
1. Életközösségek felépítése
(termelők, fogyasztók, lebontók, természetes és mesterséges életközösségek)
2. Környezetszennyezés
(levegő-, víz- és talajszennyezés, üvegházhatás)
Pro Agria díj: Horváth megerősítést kapott
Huszonnégy év munkája, a sportágért végzett áldozatvállalás jutott kifejezésre városi elismerésben Horváth Tamás esetében.
Nem tagadja: amikor értesült róla, hogy idén ő veheti át a Pro Agria szakmai díjat, meghatódott. Huszonnégy év munkája, a sportágért végzett áldozatvállalás jutott kifejezésre városi elismerésben Horváth Tamás esetében. Az Egri Városi Sportiskola cselgáncs szakosztályának vezetőedzőjét, az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium testnevelőjét teljes meglepetésként érte az önkormányzati emlékplakett.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása
8. évfolyamos tanulók számára
az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre
Az AJTP XIV. országos irodalmi versenyének eredményei